Szurcsik József – Bálványok és hősök

Írta:  8200 Veszprém június 30 2017 Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése

A kiállítás válogatást mutat be Szurcsik József több évtizedes munkásságából, amelynek fő témája az ember.

A művészt pályája kezdetétől foglalkoztatják társadalmi és pszichológiai kérdések, a lélek gyötrelmei, az egyén viszonya a hatalomhoz, a társadalomhoz, környezetéhez. A magányosság és az együttlét, az összetartozás és elkülönülés, illetve szembenállás is gyakran megjelenik munkáin.

Személytelen, szimbolikus emberi motívumai művein sajátos formában öltenek testet, különös módon olvasztja össze azokat a környezet elemeivel. Munkáira oly jellemző agglutinációi, szürreális képzettársításai az egyén belső világának és a külvilágnak sokszor lehetetlen kapcsolódásait, az élethelyzetek abszurditását tárják elénk.

A mértani formákkal, építmény-szerű alakzatokkal egyesülő, összenövő arcok a mozgásterek szűkösségét, a környezetünkben megmerevedő és bennünket is magukhoz idomító struktúrákat jelképezhetik, s a páronként vagy sorfalszerűen egymás mellé rendelt figurák egymásrautaltságunkat, sztandardizált viselkedésformáinkat is leleplezik.

 

A 80-90-es években készült grafikai sorozatain ifjúkorának élményét, a rendszerváltás előtti puha diktatúra embertelen beidegződéseit, s a hatalom képviselőivel való számvetést foglalja képi szimbólumokba. Későbbi festményein az agglutinációkkal, összenövésekkel továbbra is változatos formákban jeleníti meg lelki és tudati sokféleségeinket. Brutális kegyetlenséggel, bizakodva vagy közömbösen tekintenek maguk elé bálványai, esendő hősei.

Néhány képén a rétegzettség, a rejtőzés, feltárulás, a dolgok mögé pillantás lehetősége vetődik föl. Az az összetettség, ami ráébreszt minket, hogy mindennek, amivel ma szembesülünk múltja, előélete van, a múlt a dolgok szerves részét képezi, még ha nem is veszünk róla tudomást. 

Az utóbbi években Szurcsik József felhagyott a korábbi képeit jellemző színességgel, fekete-fehér képeket festett, tárgyszerű hűséggel megformálva alakjait. Kietlen, zord tájak veszik körül a figuráit, akik kényszereiket, előítéleteiket, a rájuk nehezedő nyomást koponyáikat torzító teherként viselik.

Molnár Erika művészettörténész

Na-Bed