A jövő héten Auer Fesztivál Veszprémben
Az idén nyáron hetedik alkalommal rendezi meg a Mendelssohn Kamarazenekar az Auer Lipót nevével fémjelzett nemzetközi zenei fesztivált augusztus 3. és 8. között Veszprémben.
A rendezvény célja, hogy Auer szülővárosába, a festői Veszprémbe elhozza azokat a művészeket, akik a nemzetközi zenei élet főszereplőiként a világ legjelentősebb koncerttermében lépnek fel - hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a napokban.
Porga Gyula polgármester úgy fogalmazott, a város kitüntetett figyelemmel kíséri az Auer Fesztivál programjait. - Egy közösségnek nagyon fontos, hogy a múlt értékeit megőrizze. Kováts Péter nagyon sokat tett annak érdekében, hogy Auer Lipótot megismerje a város és az ország. A mögöttünk hagyott másfél év rámutatott, társas lény az ember. Még nem is látjuk, milyen károkat okozott a bezártság. Szükségünk van társas eseményekre, ami a nehezebb időszakokon átsegít minket - vélekedett.
A programot Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője ismertette.
Az idei fesztivál nyitónapja a - 140 évvel ezelőtt született Bartók Bélára emlékezve - két Bartók tematikájú hangversenyt is tartogat. Augusztus 3-án délután a veszprémi székhelyű, többszörös verseny győztes Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar előadásában hallhatunk Bartók gyermekek számára komponált darabjaiból, így ez a hangverseny az ifjak számára egy személyre szóló élmény lesz. Az ezt követő eseményen igazi kuriózumként Bartók Béla és Ady Endre műveinek hatására született táncelőadás láthatunk majd a Forte Társulat tolmácsolásában a Mendelssohn Kamarazenekar és a Lukács Miklós Cimbiózis Trió közreműködésével.
A fesztivál további napjaiban a kamarazene műfajában színpadra lép az Auer Trió, valamint a fiatal zeneakadémistákból alakult Korossy Kvartett. Oláh Kálmán saját műveit mutatja be koncertjén, a Barokksolistene fellépése alkalmával pedig virtuóz énekes és hangszeres zene eleveníti fel a barokk kor sörözőinek hangulatát. Természetesen a hegedű is rivaldafénybe kerül, a világjáró Kossuth-díjas hegedűművészünk, Baráti Kristóf és gyakori kamarapartnere, Würtz Klára játékát is élvezhetjük közös szonátaestjükön. A fesztivál záró eseményeként szintén a hegedűé lesz a főszerep a Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével az improvizációival fűszerezett különleges összeállítású koncertjéről is mert Gilles Apap áll színpadra Veszprémben.
További információ: www.auerfesztival.hu