A bejárati ajtón állt bosszút, mert nem engedték be
Garázdaság és rongálás miatt indult büntetőeljárás egy 23 éves veszprémi nő ellen.
Egy veszprémi társasház lakója értesítette a rendőrséget 2019. július 18-án 6 óra körül arról, hogy az ingatlan bejárati ajtaját ismeretlen tettes megrongálta, majd sietve távozott a helyszínről. Az ügyben folytatott adatgyűjtés eredményeként a rendőrök a bejelentést követő egy órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, és otthonában elfogták. A rendőrök a 23 éves nőt előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták. Elmondása szerint egy ismerőséhez csengetett fel, de mivel nem nyert tőle bebocsátást, dühében egy kővel bedobta a társasház kaputelenfonját, egy léccel pedig betörte a bejárati ajtó alsó üvegét.
A gyanúsítottal szemben garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra