A járdán ütötte el a gyalogost
A 48 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány tizennégy embert állított elő, köztük hármat ittas járművezetésen értek tetten, további egy személyt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Biztonsági intézkedést öt esetben foganatosítottak - közölte a rendőrség.
Veszprém belterületén közlekedett Suzuki Swift típusú személygépkocsijával egy 43 éves helyi férfi 2018. március 14-én, délután. Haladása során egy balra ívelő útkanyarulatból kiérve, vezetés közben áthajolt a kocsi kesztyűtartójához, ennek következtében az autóval felhajtott a menetiránya szerinti jobb oldali, szegéllyel elválasztott gyalogjárdára. Járműve elejével elütötte az ott, gyalogosan közlekedő 48 éves, szintén veszprémi sértettet. A személygépkocsi vezetője vészfékezett, majd megállt az autóval. A gyalogos férfi a járdára esett, súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálja.