Skip to main content

Barátnőjét, és a rendőrség két munkatársát is zaklatta

| 8200.hu | 112 - rendőrségi hírek

Közveszéllyel fenyegetés bűntette és más bűncselekmények miatt letartóztatását indítványozta a Veszprémi Járási Ügyészség annak a 39 éves férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint a volt barátnőjét, majd a rendőrség két munkatársát zaklatta, utóbbiak esetében pedig többek elleni, erőszakos cselekményekkel fenyegető üzeneteket is küldött.

A nyomozás adatai szerint az egyik bakonyi faluban élő gyanúsított szakításukat követően rendszeres e-mail üzenetekkel, telefonhívásokkal háborgatta volt párját, illetve többször, kéretlenül megjelent annak lakóhelyén, kocsival követte, trágár módon szidalmazta. Zaklatásainak az sem vetett gátat, hogy mindezért a rendőrség tavaly ősszel gyanúsítottként hallgatta ki.

A férfi 2026 áprilisában internetes közösségi portálon, illetve üzenetküldő alkalmazáson, valamint nyilvánosan elérhető telefonszámon keresztül a rendőrség egyik munkatársával is kapcsolatba akart lépni, a munkatársain keresztül még a személyes elérhetőségeit is meg akarta szerezni. Kapcsolatfelvételi kísérletei során pedig erőszakos cselekménnyel fenyegető kijelentést tett.

A gyanúsított azután 2026 májusában egy Veszprém vármegyei rendőrnek kezdett zaklató üzeneteket küldeni az egyik internetes alkalmazáson keresztül, amelyek élet-testi-épség elleni fenyegetéseket, köznyugalom megzavarására alkalmas kijelentéseket tartalmaztak.

Az ügyészség a bizonyítás megnehezítése, a bűnismétlés, valamint annak továbbra is fennálló veszélye miatt indítványozta az elkövető letartóztatását, amelynek a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója helyt adott, és a kényszerintézkedést egy hónapra elrendelte. A végzés végleges - tájékoztatott a Veszprém Vármegyei Főügyészség.