Bedrogozott férfi garázdálkodott Veszprémben

Többek között megrúgott egy feleségével és kisgyermekével arra haladó férfit.
Egy garázda módon viselkedő férfi miatt hívták a rendőrséget Veszprémben 2025. április 9-én délután.
A gyalogosan közlekedő férfi egy piros jelzőlámpánál várakozó gépjárműhöz odalépve bekopogott a szélvédőn, majd a sofőrrel kiabálva megpróbálta lefeszíteni az autó első rendszámtábláját.
Ezt szóvá tette egy arra haladó járókelő. Ekkor a láthatóan tántorgó férfi a járdán gyaloglók felé indult és fejbe ütött, majd megrúgott egy feleségével és kisgyermekével arra haladó férfit. Éppen a kabátjánál fogva próbálta a földre teperni, amikor megérkeztek a rendőrök.
Az elkövető ruházatának átvizsgálásakor kábítószergyanús növényi anyagmaradványt találtak. A 25 éves helyi lakost előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol a droggyorsteszt pozitív eredményt mutatott.
A tettes ellen könnyű testi sértés, garázdaság és kábítószer-birtoklás miatt indult büntetőeljárás, a nyomozók őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki.