Belekötött a hulladéktárolóba
Garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy 20 éves porvai férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Az eljárás adatai alapján 2019. március 16-án az éjszakai órákban egy 20 éves porvai lakos Veszprém belterületén a kihelyezett hulladéktárolókat rugdalta. Két járókelő észlelte a bűncselekmény elkövetését, akik értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök elfogták az elkövetőt, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra