Börtönbe akart kerülni
Egy 21 éves halimbai lakos azért törte be az ajkai buszpályaudvar ajtaját, hogy börtönbe kerüljön. Meglepő az indok.
Az eddigi adatok szerint a 21 éves halimbai lakos 2016. július 16-án 4 óra körül az ajkai autóbuszpályaudvar váróterme fotocellás ajtajának egy fém hulladékgyűjtőt dobott, majd a megrepedt üveget lábbal berúgta - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
A pályaudvar egyik alkalmazottja látta meg a váróteremben tartózkodó férfit, majd értesítette a rendőrséget. A rövid időn belül kiérkező egyenruhások a helyszínen elfogták a 21 éves férfit, majd előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A halimbai lakos tettét azzal magyarázta, hogy börtönbe szeretne kerülni, mert ott szerinte nem kell dolgoznia.
A 21 éves férfi ellen - szabadlábon hagyása mellett - a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.