Bozótos és gabona égett
A Veszprém megyei tűzoltórajok mellett Fejér megyéből is érkeztek tűzoltók a megyehatár közelében keletkezett szabadtéri tűzhöz.
Mintegy négy hektárnyi területen égett lábon álló gabona, emellett mintegy ezer négyzetméternyi területen a bozótos is lángra kapott Várpalota-Inota és Csór között egy mezőgazdásági területen hétfő délelőtt - közölte a katasztrófavédelem.
A helyszínre a pétfürdői és a balatonfűzfői tűzoltók mellett székesfehérvári rajok és vízszállító járművek is vonultak, tekintettel a terület nagyságára. A beavatkozás során a tűzoltók több oldalról, három vízsugár, valamint kéziszerszámok segítségével támadták az égő gócpontokat.
Az összehangolt, jó együttműködésben végzett munkának köszönhetően rövid időn belül eloltották a lángokat, így azok további károkat nem okoztak a gabonatáblában.