Dobozban hagyta magára a kiscicákat
Állatkínzás miatt indított eljárást a Veszprémi Rendőrkapitányság egy 55 éves nővel szemben.
Egy Veszprém környéki településről érkezett bejelentés a rendőrségre augusztus 2-án, miszerint egy nő dobozban rakott ki három nyolchetes kiscicát a házak mögötti füves területre, majd élelem és víz nélkül hagyva őket távozott. Egy helyi lakos figyelt fel a kismacskákra, majd biztonságba helyezte őket, és értesítette a rendőrséget.
A sorsukra hagyott állatokat a rendőrség közreműködésével az AngelLife Rescue Team-Art Állat és Természetvédelmi Alapítvány vette magához. A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai az elkövetőt még aznap állatkínzás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki - közölte a rendőrség.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az állatkínzást nem kizárólag bántalmazással, illetve olyan bánásmóddal lehet elkövetni, mely maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okoz. Aki az állatot elűzi, elhagyja, vagy kiteszi, szintén bűncselekményt valósít meg.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra