Elismeréseket vettek át a rendőrök
A testi épségüket nem kímélve tették kötelességüket a napokban történt autós üldözés alkalmával.
2016 március 17-én hajnalban a Balatonfüredi Rendőrkapitányság járőrei igazoltatni akartak egy gépkocsivezetőt, aki a rendőri jelzés ellenére nem állt meg. Továbbhajtva több rendőrautónak is nekiütközött, az eset során egy rendőr is megsérült - ismertették röviden az esetet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon, amiről korábban mi is beszámoltunk.
Takács Szabolcs kormánymegbízott szerdán délelőtt személyesen fejezte ki köszönetét a veszprémi, balatonfüredi és balatonalmádi rendőröknek, hogy a megye köz és közlekedését szolgálva, a testi épségüket nem kímélve tették kötelességüket. Mint mondta, ez az eset is bizonyítja, hogy megfelelő humánerőforrással és technikával rendelkeznek rendőreink, hogy a bűnelkövetőket megállítsák.

Több rendőrségi jármű is megsérült az akció során
Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitánság
Mint az őrült - így jellemezte az igazoltatni kívánt személy vezetését az eljárás során megsérült Földes Károly, a Balatonalmádi Közrendvédelmi Alosztály járőrvezető zászlósa, aki személyesen is ismerte a sofőrt. Először a balatonfüredi közlekedési járőrök próbálták megállítani az ezüst színű Ford Fiestát, aminek vezetője először hazafelé tartott, majd a 710-esen haladt, ahol nem sikerült megállítani. Visszafordult balatonalmádiba, de a nagy sebesség miatt nem tudott bekanyarodni a saját utcájába, így ismét Veszprém felé vette az irányt. A 7210-es számú úton úttorlaszt állítottak a rendőrök, ami előtt megállt. Földes Károly ekkor az ablakot betörve igyekezett hozzáférni az indítókulcshoz, a sofőr azonban gázt adott és nekiment a járőrautóknak, a rendőr pedig kirepült az autóból.
Végül Veszprém külterületén sikerült megállítani a járművet és elfogni annak sofőrjét. Az ügyben a további eljárást hivatalos személy elleni erőszak bűntett és más bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség folytatja.
Elismerésben részesült:
Dobosi János főtörzszászlós, szolgálatirányító parancsnok
Poltné Ficzkó Bernadett törzszászlós, járőrparancsnok
Rózsa Tamás törzszászlós, helyszínelő- és balesetvizsgáló
Petrák Ákos főtörzszászlós, helyszínelő- és balesetvizsgáló
Földes Károly zászlós, járőrvezető
Mátrai György főtörzsőrmester, helyszínelő- és balesetvizsgáló
Baukó Bálint főtörzsőrmester, helyszínelő- és balesetvizsgáló
Balázs Péter főtörzsőrmester, járőrvezető