Erőszakosan ismerkedett a veszprémi férfi

A Veszprémi Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a 39 éves veszprémi férfival szemben, aki tolakodó, erőszakos viselkedésével akart közelebbi kapcsolatot teremteni nőismerősével.
A vádirat szerint a sértett 2023 nyarán ismerkedett meg az elkövetővel, aki egy internetes kommunikációs csatornán keresztül kereste meg, hogy párkapcsolat létesítsen vele. A sértett számára eleinte szimpatikus volt a vádlott, s ezért bizalmasabb baráti kapcsolatba kerültek.
A sértettnek 2023 őszén azonban feltűnt a vádlott szándéka, hogy az életéből kizárja a közvetlen környezetét. Egyre több birtokló jellegű üzenetet kapott a férfitől, holott nyíltan közölte vele, hogy nincsenek párkapcsolatban. A férfi ennek ellenére mindenáron szorosabb köteléket szeretett volna kialakítani, és 2024. január eleje óta telefonhívásokkal, üzenetekkel, internetes alkalmazáson keresztül, valamint személyesen is folyamatosan zaklatta ismerősét.
2024. január 4-én ötvenkétszer próbálta telefonon elérni a sértettet, sőt még a lakásához is elment, majd ezek után is törekedett a személyes találkozásra, rendszeresen várakozott a lakóhelye környékén, figyelte. Ezzel a sértettet akarata ellenére háborgatta, magánéletébe, mindennapi életébe önkényesen beavatkozott, viselkedése pedig a nőt félelemmel töltötte el.
Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára és abban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt az elkövetővel szemben - tájékoztatott a Veszprém Vármegyei Főügyészség.