Festékszórózó fiatalokat fogtak a Dózsavárosban
Vádemelési javaslattal zártak le egy rongálás miatt indított nyomozást a veszprémi rendőrök.
Az eljárás adatai szerint 2016. július 17-én 17 óra körül három helyi fiatal Veszprémben, a Dózsavárosban, a Martinovics utcai játszótéren festékszóró spray-vel különféle feliratokat és ábrákat festett a padokra, a kapufára, az aszfaltra, a kukára és egy épület falára. A környékbeli lakók bejelentésére a veszprémi rendőrök a helyszínre érkeztek, ahol a fiatalok elismerték tettüket. Gyanúsítotti kihallgatásuk során elmondták, nem tudták, hogy bűncselekmény, amit csináltak, és megbánást tanúsítottak.
A rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az Veszprémi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra