Italozás után autókat rongáltak
Négy autóban is kárt tett az a két fiatal, akiket egy szemtanú tartoztatott fel a rendőrök kiérkezéséig Veszprémben.
Az eljárás adatai szerint 2016. június 8-án két 21 éves fiatal, N. T. és Ny. A. Veszprém egyik szórakozóhelyén italoztak. Már elmúlt éjfél, amikor onnan eltávoztak és a közeli utcákban sétálgattak. Ennek során az Ács utcában négy parkoló személyautót megrongáltak. Háromnak a hátsó ablaktörlő lapátját hajlították meg, míg egy gépkocsiról a külső visszapillantó tükröt törték le. A rongálások utolsó célpontja a Pázmándi utcai buszmegálló hulladékgyűjtő edénye volt - tájékoztatott a Veszprémi Rendőrkapitányság.
A fiatalok magatartásának egy arra közlekedő férfi vetett véget, aki feltartóztatta őket és értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök a gyanúsítottakat elfogták és a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították, akikkel szemben garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás. Mindkét fiatal szabadlábon védekezhet.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra