Közösen felügyelik a tisztaságot
Közös akciót indított az illegális hulladéklerakók ellen a Veszprémi Rendőrkapitányság, a helyi közterület-felügyelet és a veszprémi Dózsa polgárőrség a napokban.
A járőrszolgálat során ellenőrizték a szelektív szigeteket és a lakosság által bejelentett egyéb helyeket, ahol a hulladék lerakása nem engedélyezett.
Az utóbbi időben több személyt értek tetten a hulladék szabálytalan kihelyezése során, illetve adatgyűjtés eredményeként sikerült megállapítani a szemetet lerakó személy kilétét.
Minden szervezet számára fontos a város tisztaságának megőrzése, ezért kiemelten kezelik a hulladék kihelyezésének szabályosságát. A jövőben rendszeresen várhatóak hasonló ellenőrzések, hogy a megyeszékhely továbbra is élhető és látogatható város maradjon.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra