Megszúrták a Pápai úton - ezzel hívta fel a rendőröket a részeg férfi
A bejelentése nyomán három gépjárművel hat rendőr ment a helyszínre, de sem bűncselekményre utaló nyomot, sem a férfit nem látták.
Hatóság félrevezetésének kísérletével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a férfit, aki meg nem történt bűncselekményre utaló, valótlan bejelentéssel okozott felesleges munkát a rendőröknek - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint az 56 éves, ittas elkövető 2023. november 10-én éjjel egy óra körül azzal hívta fel a segélyhívó központot, hogy őt Veszprémben, a Pápai úton megszúrták, melynek következtében vérző sérülése keletkezett az oldalán. A bejelentése nyomán három gépjárművel hat rendőr ment a helyszínre, de sem bűncselekményre utaló nyomot, sem a férfit nem látták.
A bejelentőre végül Veszprém-Csatárhegyen, a lakóhelyén találtak rá erősen ittas állapotban, ám semmilyen bántalmazásra utaló nyom vagy sérülés nem volt rajta.
A más bűncselekmény miatt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt álló elkövetővel szemben az ügyészség végrehajtandó fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak azzal, hogy a bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés utólagos végrehajtását is rendelje el.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra