Őrizetben a bűncselekmény-sorozat gyanúsítottja
Munkahelyi öltözőkben és oktatási intézményekben járt hívatlanul a 30 éves veszprémi T. J.
Az egyik veszprémi gazdasági társaság dolgozóját 2016. június 23-án a délutáni órákban meglopták. A sértett a munkavégzés idejére a férfiöltözőben hagyta hátra hátizsákját, melyből távolléte idején eltulajdonították az abban elhelyezett pénzét, mintegy 1500 forintot - számolt be a történtekről a police.hu.
A bűncselekmény bejelentését követően a veszprémi rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek és beazonosították a bűncselekmény elkövetésének lehetséges gyanúsítottját. A 30 éves veszprémi T. J.-t másfél órán belül Veszprém belvárosában elfogták és előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták és kezdeményezték előzetes letartóztatásba helyezését.
A fogvatartottat az elmúlt hónapok során a Veszprémben - különféle munkahelyi öltözőkben és oktatási intézményekben - elkövetett 10 rendbeli lopás vétségének elkövetésével is meggyanúsították.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra