Sikeres évet zárt a Veszprém megyei katasztrófavédelem
Évértékelő és feladatszabó tiszti állománygyűlést tartott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság február 19-én Veszprémben.
A rendezvényen a BM Országos Főigazgatóságot dr. Bérczi László dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő képviselte, azon a megye vezetői, és a társ- és rendvédelmi szervek képviselői is jelen voltak.
A rendezvény elején Dányi Béla tűzoltó dandártábornok, igazgató köszöntötte a megye tiszti állományát, majd szakterületenként értékelte a számadatok tükrében a megye eredményeit. Értékelésében kitért a jelentősebb beavatkozásokra éppúgy, mint a megelőzés érdekében végzett hatósági munkára, illetve a szervezet működéséhez szükséges gazdasági tevékenységre és a megyében véghezvitt fejlesztésekre. A tábornok hangsúlyozta, az igazgatóság a hatósági, szakhatósági eszköztár teljes felhasználásával végezte elmúlt éves tevékenységét a lakosság biztonsága érdekében. Kiemelte, hogy a megyében kiemelt veszélyforrásnak számító veszélyes üzemek szoros felügyelet alatt tartása folyamatos ellenőrzések révén valósult meg, és a kommunikációs és szakmai feladatok terén is a megelőzés volt a fókuszban.
Az igazgató beszédében hangsúlyozta, hogy a megye katasztrófavédelme hosszú ideje megbízhatóan működik, pénzügyi és létszámgazdálkodása stabil, erőforrásaival megfelelően bánik, csaknem minden beosztás betöltött. Az igazgató emlékeztetett rá, hogy a Bakony Mentőcsoport ősszel megtartotta nemzeti minősítő gyakorlatát, vagyis megújította közepes városi kutató-mentő és a kötéltechnikai mentő szakterületi minősítését. Az igazgatóság katasztrófavédelmi mobil labor szolgálatát a főváros után a második legtöbb alkalommal riasztották.
Az igazgatóság nagy hangsúlyt fektetett a munkavégzési feltételeket javító felújítások mellett a közérzetjavító beruházásokra is, az energia-racionalizálási pályázat keretén belül 2018-ban az ajkai, a pápai és a pétfürdői hivatásos tűzoltó-parancsnokság fűtéskorszerűsítése történt meg, továbbá felújították a veszprémi hivatásos tűzoltó-parancsnokság vizesblokkjait, és szigetelték a veszprémi szertár lapostetejét. A tűzoltók felszerelései mellett járművekkel is gazdagodott a megye. A készenléti szerállomány bővült egy új Rába R16 HEROS AQUADUX-X gépjárműfecskendővel, amely a veszprémi hivatásos tűzoltó-parancsnokság működési területén állt szolgálatba. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat pedig korszerű, Volkswagen Amarok típusú járművet kapott.
Az igazgató beszéde végén megköszönte a társszervek képviselőinek a tavalyi évi együttműködést, amelynek sikere megmutatkozik a katasztrófavédelem eredményeiben, és amelyre a jövőben is számít.
Az igazgató értékelését követően dr. Bérczi László dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő vette sorra a megye katasztrófavédelmének eredményeit, sikereit. Beszédében tolmácsolta a Belügyminisztérium vezetése és dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának köszönetét és az állomány munkáját elismerő szavait. A főfelügyelő ezt követően úgy fogalmazott, hogy a megyei állomány valamennyi dolgozója hasznos tagja a szervezetnek, akik mindennapi munkájukkal hozzájárulnak a szervezet pozitív megítéléséhez. A jövőre vonatkozó célok közül a tragikus tűzesetek számának visszaszorítását emelte ki, de fontosnak nevezte az olyan értékteremtő gyakorlatok megtartását is, amelyek nem csupán az állomány gyakorlását szolgálják, hanem a lakosság mindennapi életét könnyítik, és környezetük biztonságát is erősítik. A főfelügyelő végezetül eredményes munkát kívánt a Veszprém megyei állománynak.