Telefonos csalók rendőrkézen
Az okozott kár meghaladja a harmincmillió forintot.
A Veszprémi Rendőrkapitányság nyomozást folytat több rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 30 éves budapesti férfival és 28 éves szintén budapesti házastársával, valamint egy 24 éves fővárosi férfival szemben, további két embert pedig orgazdaság vétség elkövetésével gyanúsítanak.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2017 októberétől visszatérően hívott véletlenszerűen kiválasztott telefonszámokat. A kezdeményezett beszélgetések során az egyik mobilszolgáltató gazdasági társaság munkatársának adták ki magukat és azt a valótlan tényt állították a felhívott személyeknek, hogy a cég nyereményjátékában kisorsolták őket.
A nyeremény kézbesítése céljából elkérték az érintett adatait, melyek birtokában a 28 éves nő előfizetési szerződéseket kötött online,
illetőleg részletfizetéssel nagy értékű okos telefonokat rendelt a felhívott személyek nevében a mobilszolgáltató webshopján keresztül. Később a cég által kikézbesített készülékeket egy fővárosi műszaki üzletben értékesítette, a telefonok vételárának törlesztését pedig meg sem kezdte.
A nyolc megyét érintő ügyben összehangolt akció keretében 2018. október 16-án egy rejtekhelyül szolgáló budapesti lakásban fogták el a csalássorozat elkövetőit, míg a csalásból származó telefonokat felvásárló 47 éves budapesti férfit és 28 éves budapesti nőt a munkahelyükön. A személyeket előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntettének, illetőleg orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az okozott kár meghaladja a harmincmillió forintot.