Vöröshagyma árában mérte a sertéshúst
A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a pénztárnál trükköző 49 éves veszprémi lakost.
Egy megyeszékhelyi áruházból érkezett bejelentés a rendőrségre 2021. január 21-én, reggel arról, hogy egy vásárló sertéskarajt tett a bevásárlókocsiba kétezer forintot meghaladó értékben, azonban az áru leolvasásakor a húst vöröshagymaként mérte le. Az elkövető az önkiszolgáló pénztárnál fizetett, ahol a valótlan, alacsonyabb árat tartalmazó kódot ütötte be. Mikor a biztonsági őr ezt észlelte, a nyugtát ellenőrizte, majd a rendőrség kiérkezéséig a férfit visszatartották. Az elkövető kifizette a különbözetet, a sértett kára ezzel megtérült.
A bolt személyzete elmondta, hogy a férfi az ezt megelőző két napon is – egy-egy alkalommal - ugyanezzel a módszerrel vásárolt sertéshúst vöröshagyma árában.
A járőrök a 49 éves veszprémi lakost előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra