Az év végéig marad a pótlóbuszozás Veszprém és Ajka között

Előzetesen április 30-ig hirdetett vágányzárat a MÁV Veszprém és Ajka között. Most azt közölték, az év végig maradhat ez az állapot.
A 20-as számú vasútvonalat Veszprém és Ajka között 2024. december 11-én zárták le a forgalom elől, miután a pálya állapota hirtelen, jelentősen leromlott, a csapadékvíz alámosta a pályatestet. A MÁV december 10-én jelentette be, hogy másnap hajnaltól szünetel a vasúti forgalom ezen a szakaszon, és a személyszállítást vonatpótló autóbuszokkal oldják meg. Annyira gyorsan történtek az események, hogy a hivatalos vágányzári menetrendet csak december 20-tól léptették életbe.
Ekkor azt közölték, hogy a vágányzár 2025. április 30-ig marad fenn, azonban az elmúlt hetekben már tudni lehetett, hogy a felújítási munkálatok elhúzódnak. Éppen ezért kérdéseket intéztünk a MÁV felé, mire számíthatnak a vonattal utazók ezen a szakaszon. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogy haladnak a munkálatok, illetve meddig marad a pótlóbuszozás.
Választ a kérdéseink után kikerült Facebook posztban kaptunk, miszerint megkezdődött a mélyszivárgó kiépítése. Mint írták, a 20-as számú vasútvonal Szentgál és Városlőd-Kislőd közötti szakaszán első látványosabb fázisához ért a vasúti pálya helyreállítása: megkezdődött a speciális vízelvezető-rendszer, ún. mélyszivárgó építésének előkészítése. A pálya jobb oldalán 265 méter hosszan és átlagosan 8 méter mélységben építik ki a mélyszivárgót a hozzá csatlakozó aknákkal együtt. Ez a rendszer a meglévő zárt szelvényű csatornán keresztül engedi majd a felszín alatt összegyűjtött rétegvizeket egy, a vasúti pálya bal oldalán található befogadó árokba. (Az előkészületi folyamat részeként a napokban a károsodott vasúti töltés bontását is elkezdték: villamos felsővezetéket és tartóoszlopait, síneket és a betonaljakat.) Ezt követően a töltést 150 méter hosszan, a sínkorona alatt mintegy 7 méter mélységig bontják vissza, és 8 méter mélységű kavicsoszlopokból kialakított ejtőkutakat építenek be, ahonnan az összegyűjtött talajvíz a kútsorokat alul összekötő dréncsövekbe, majd gyűjtőaknákba kerül, onnan pedig szivattyúk segítségével juttatják tovább a befogadó vasúti árokba.
A nehéz hidrogeológiai viszonyokból adódó összetett munkára tekintettel, a pályafelújítás várhatóan év végéig tart, addig pótlóbuszokkal biztosítják a közlekedést Veszprém és Ajka között.
Emélkeztettek, tavaly év végén a geotechnikai vizsgálatok feltárták, hogy a talaj- és rétegvíz jelenléte a pályaszakasz vártnál gyorsabb romlásához vezetett, így a személyforgalom azonnali leállítására volt szükség. A műszaki probléma okát korábban felismerték a szakemberek és megkezdődtek a felújításhoz szükséges előkészületek is, melynek köszönhetően a kivitelezés most az első, látványos fázisába lép.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a 20-as vonal problémája érinti e valamilyen szinten, hogy a GYSEV veszi át ennek a szakasznak üzemeltetését, erre azonban nem válaszoltak.
A 20-as vasútvonal ezen szakaszát legutóbb 2018-ban újították fel, azonban az alépítmény hibáiról már akkor is tudtak a kivitelezők. A szakértői vélemény egy második ütem megvalósítását szorgalmazta a forgalom fenntartása mellett, erre azonban nem volt forrás. Ennek eredménye a várhatóan egy éves pályazár a nemzetközi forgalmat is lebonyolító fővonalon.