Bartha László István, a V-Busz nemrégiben kinevezett ügyvezetője: Stabil alapokra építhetek
2026. április 1-jével új vezető vette át a V-Busz Kft. irányítását. Az önkormányzati szférából érkező, a cégnél tavaly szeptember óta projektmenedzserként dolgozó új ügyvezetővel a váratlan váltás okairól, a Haszkovó-forduló sokat vitatott, kétmilliárd forintos mintaprojektjéről, a lakossági aggodalmak kezeléséről és a V-Bike sikertörténetének folytatásáról beszélgettünk.
Polgári István leköszönő ügyvezetőnek még tartott a megbízatása, amikor átvette a V-Busz irányítását. Mi indokolta a vezetői cserét?
Jó ideje tevékenykedem már az önkormányzati szférában. Korábban a veszprémi Polgármesteri Hivatalnál, majd hosszú ideig a Veszprém 2030 Kft.-nél – ami a V-Busz Kft-hez hasonlóan 100%-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság volt – dolgoztam projektmenedzserként, ahol Európai Uniós és hazai finanszírozású projektek megvalósításáért voltam felelős. 2025. évben elindult az önkormányzati tulajdonú cégek összeolvadása, és az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program lezárultával a Veszprém 2030 Kft. feladatai megszűntek. Ebben az időszakban ültünk le Polgári Istvánnal, a V-Busz Kft. korábbi ügyvezetőjével – akivel még a Polgármesteri Hivatalnál dolgoztam együtt – hogy a cégnek egy tapasztalt projektmenedzserre lenne szüksége annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebben valósuljanak meg azok a fejlesztések és beruházások, amik a cég előtt állnak. A felvázolt irány, az az ambíciózus cél, amit az ügyvezetés meghatározott nagyon vonzó volt, így 2025. szeptemberében csatlakoztam a V-Busz Kft. csapatához..
István határozott idejű ügyvezetői megbízatása 2026. októberéig szólt, azonban a V-Busz-ra váró, következő évek nagy horderejű beruházásai olyan személyt igényeltek a cég élére, aki a projektfejlesztési szakasztól kezdődően a beruházások zárásáig végig tudja kísérni a folyamatokat további 5 éves időtartamban, ami a jelen helyzetben a részéről nem volt biztosítható. Polgármester úrral mérlegelték a helyzetet, és arra jutottak, hogy szerencsésebb, ha egy olyan új ügyvezetés vág bele a munkába, aki ismeri a társaság működését, és megfelelő tapasztalattal rendelkezik a fejlesztések megvalósításában. Mivel az ilyen irányú szakmai tapasztalatom megfelelő, valamint ismerem az önkormányzat működési struktúráját, így a közgyűlés megszavazta a részemre az öt évre szóló bizalmat.
Milyen állapotban vette át a V-Busz irányítását? Hogyan jellemezné most a céget?
Őszinte leszek, mielőtt tavaly idekerültem, nem voltak mélyebb háttérinformációim a cégről. És menet közben rájöttem, ez azért volt, mert a V-Busz-nál minden jól működik. Nincsenek járatkimaradások, nincs sofőrhiány, a buszok állapota kiváló. A cég működése stabil alapokon áll, ami egyértelműen az előző ügyvezetésvezetés, és a V-Busznál hosszú évek óta dolgozó kollégák érdeme.

2019 óta eljutott oda a társaság, hogy ma az ország egyik legfiatalabb buszflottájával rendelkezik, folyamatosan nő az elektromos járművek aránya, és a V-Bike közbringarendszerrel együtt olyan hálózatot tart fenn, ahol a városban szinte minden lokáció minimális sétatávolságon belül elérhető. A legfontosabb feladatom, hogy ezt a magas szolgáltatási színvonalat fenntartsuk, de természetesen ambiciózus vagyok, vannak tervek a továbblépésre is.
Az Ön előtt álló feladatok közül kétségkívül a Haszkovó-fordulóban tervezett beruházás áll a figyelem középpontjában. Miről szól ez a projekt?
A Haszkovó-fordulóban megvalósuló fejlesztés egy komplex beruházás, ami több projektelemből áll. A területet minden veszprémi ismeri, nagyon régi vágya már a városvezetésnek és a V-Busz Kft-nek is, hogy a buszforduló megújuljon és XXI. századi körülmények között szolgálja ki az utasokat, a sofőröket és a járműparkot. Ez konkrétan a közlekedési felületek megújítását, új utasváró és sofőrpihenő kiépítését, zöldfelület rendezést, fenntartható üzemeltetés feltételeinek a kialakítását jelenti. Ha 10–20 éves távlatban gondolkodunk a közösségi közlekedésről, a cél egyértelműen a károsanyag-kibocsátás minimalizálása, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az elektromos autóbuszok részaránya a teljes flottában folyamatosan emelkedjen. Jelenleg a 42 darab dízel autóbuszunk mellett a Zöld Busz Program segítségével már fut hat elektromos szóló és egy elektromos csuklós buszunk is – ez utóbbi egy Veszprém méretű városban igazi ritkaságnak számít. Idén júniusban pedig érkezik a legújabb, teljesen elektromos midi autóbuszunk is, ami kisebb, könnyebben manőverezik a szűkebb utcákban, és a fogyasztása is kedvezőbb.

Azonban ahhoz, hogy az elektromos buszaink közlekedhessenek, a megfelelő töltőinfrastruktúrát is biztosítanunk kell. A Haszkovó-fordulóban már kiépült egy töltőhálózat, ahol jelenleg közvetlenül a villamos hálózatból vesszük a felhasznált villamosenergiát. A hatékonyságot úgy tudjuk növelni, ha megújuló energiát is felhasználunk és nem kizárólag a hálózatból töltjük a járműveket, hanem az olcsóbb villamosenergiát a napelemrendszer által termelt megújuló energiával kombinálva elraktározzuk, és költséghatékonyan használjuk fel. A projekt részeként az újonnan kialakításra kerülő fedett autóbuszállások fölé napelem parkot helyezünk el, és a területen egy fejlett, biztonságos, modern technológiai elemeket felvonultató energiatároló létesítményt is kialakítunk. Ez egy olyan, országos szinten is előremutató mintaprojekt, amelyhez foghatót nem találni a környezetünkben.
Ha éppen akkor kell tölteni a buszt, amikor a legolcsóbb az áram a villamosenergia hálózatban, akkor közvetlenül onnan fogjuk tölteni a flottát, amikor pedig nincs szükség közvetlen energiafelhasználásra, a napelemes vagy az olcsón vett energiát betároljuk az akkumulátorokba, és a legoptimálisabb időszakban használjuk fel.
A környéken élők részéről számos negatív visszajelzés érkezett az elmúlt hetekben. Sokan féltik a nyugalmukat a zajtól, mások gazdaságtalannak tartják, és ipari méretű beruházást emlegetnek lakóövezetben. Mit gondol ezekről a kritikákról?
Tisztázzuk az anyagiakat és a projekt jellegét. Ez egy kétmilliárd forintos fejlesztés, de ez az összeg nem csak az energiatárolóról és az energiamenedzsment rendszerről szól. Teljesen megújulnak a zöldfelületek, a közlekedési felületek, új utasváró épül, és a sofőröknek is egy méltó, élhető pihenőt alakítunk ki. A Haszkovó-forduló jelenleg nem a legszebb arcát mutatja Veszprémnek, a beruházással a városhoz méltó köntöst fog kapni.
Ami a gazdaságosságot illeti, egy ekkora beruházást képtelenség lenne kigazdálkodni piaci alapon, azonban sikerült forrást találni a projektre. A Zöld Busz Programból már rendelkezünk támogatói okirattal a fejlesztés energiamenedzsment lábára, a hard infrastruktúrára (mély- és magasépítés) pedig a TOP Plusz pályázati konstrukció keretében tudunk majd forrást lehívni, amelynél reményeim szerint heteken belül aláírjuk a támogatási szerződést, és indulhat a közbeszerzés. A kritikákra reagálva, ha ez a projekt nem szolgálná a működési költségek csökkentését és a megújuló energiafelhasználás részarányát, akkor nem is tudtunk volna 100%-os támogatási intnzitású, vissza nem térítendő forrásokat igényelni.
Az egyik legharsányabban hangoztatott kritika talán a várható zajhatásra vonatkozik. Mire számíthatnak a közelben élők?
Az akkumulátoros energiatároló rendszer üzemeltetése valóban zajjal jár, ezt kár lenne tagadni. Az engedélyezési tervek során azonban készült egy rendkívül részletes zajvédelmi tervfejezet. Megvizsgáltuk a létező összes forgatókönyvet – beleértve a 100%-os kapacitást és az éjszakai töltést is –, és ehhez terveztek a mérnökök egy komoly zajgátló falat, valamint az energiatároló tetejére egy lokális zajvédő rendszert is. Ennek köszönhetően a nappali és a kritikus éjszakai zajkibocsátási határértékeknek is maximálisan meg fog felelni a létesítmény.

Beruházóként mind a kivitelezés, mind az üzemeltetés során folyamatos méréseket fogunk végezni. Ha bármikor azt tapasztalnánk, hogy határérték-túllépés lehetősége fennáll, a kivitelezőt kötelezzük a már meglévő zajvédő rendszer kiegészítésére. Addig át sem vesszük a beruházást, amíg a rendszer nem bizonyítja, hogy képes tartani a jogszabályi előírásokat.
Ezek ellenére komoly feszültség tapasztalható a projekt körül.
Valóban voltak aggodalmak a lakók részéről a Hartmann Ferenc képviselő úr által szervezett tájékoztatón a napokban, és el kell ismernem, ez részben a mi hibánk is. Nem tájékoztattuk elég pontosan a lakosságot arról, hogy mi épül. Sokan ipari beruházást vizionáltak, pedig ez a buszforduló 50-60 éve ebben a funkcióban működik, és a töltési infrastruktúra alapjai is ott vannak már. Funkcióváltás nem történik, csak modernebb, zöldebb lesz a technológia.
Ígéretet tettem arra, hogy tartunk egy saját lakossági fórumot. Már megtörtént a kapcsolatfelvétel a környező társasházak közös képviselőivel, első körben nekik szeretnénk bemutatni a projekt részleteit, hogy bármilyen további lakossági kérdés esetén ők is megnyugtató, valós, reális válaszokat tudjanak adni. Ezt követően pedig egy széles körben meghirdetett, nyílt lakossági fórumon állunk a közvetlenül érintett lakosok rendelkezésére, ennek időpontja 2026. június 15. hétfő, 16:30, helyszíne pedig az Agóra Veszprém Kulturális Központ.
Beszéljünk egy kevésbé konfliktusos ágazatról, a V-Bike közbringarendszerről. Egyre több kerékpározót látni, még télen is.
A V-Bike egyértelműen sikertörténet, a nyáron lesz hároméves a rendszer, és a felhasználói számok folyamatosan emelkednek. A legnagyobb lökést a Veszprém Kártya bevezetése adta, ezzel a féléves bérlet mindössze 500 forintba kerül, és minden bérlés első fél órája ingyenes. Egy ekkora városban az elektromos rásegítésű kerékpárokkal, amelyek a domborzati viszonyokat is áthidalják, gyakorlatilag bárhova el lehet érni 30 perc alatt.

Ma már a városban működő gazdasági társaságok is látják a rendszer előnyeit, és egyre több visszajelzés érkezik a munkavállalóik részéről, hogy akár munkábajáráshoz is használnák a bringákat. Korábban a Continentallal (most már Aumovio Kft.) és a Pannon Egyetemmel alakítottunk ki együttműködést, idén pedig újabb gazdasági szereplőkkel állunk előrehaladott tárgyalásban, hogy milyen közös gondolkodás mentén tudunk V-Bike állomást telepíteni a gyáruk, irodájuk közelébe.
Várható új dokkoló állomások telepítése a közeljövőben?
Amikor tavaly szeptemberben a céghez kerültem, az első nagyobb feladatom pont egy V-Bike tanulmány elkészítése volt, amit a közgyűlés 2025 decemberében el is fogadott. Pontosan látjuk a térképen azokat a „foltokat”, ahol lenne igény, de még nincs dokkoló. Jelenleg 146 kerékpárral rendelkezünk. A rendszerünk még elbírna 3-5 új állomást anélkül, hogy újabb bickliket kellene vásárolnunk, ezen felül már a járműparkot is bővíteni kellene, ami jelentős költség.
Az idei évi költségvetésünkben nem szerepel új állomások fizikai telepítése. Most az a feladatunk, hogy kiválasszuk a 3-4 legfontosabb új helyszínt, és elkészítsük a komplett kiviteli terveket. Így ha a jövőben bármilyen forrás megnyílik erre, nem kell fél évet töltenünk a tervezéssel, a kész tervekkel azonnal indíthatjuk a kivitelezést.
Öt évre kapott megbízatását. Ha 2031-ben beszélgetnénk, milyen V-Busz Kft.-vel és milyen mutatókkal lenne elégedett?
Határozott elképzeléseim vannak erre az ötéves ciklusra. Jó lenne legalább 30 százalékkal több V-Bike állomást látni a városban, amihez 20 százalékkal növelném a V-Bike flottát, az autóbuszaink legalább 30 százalékát pedig teljesen elektromos meghajtásúra cserélném. Ha ez a folyamat megfelelő ütemben halad, és egy jól meghatározott stratégia mentén végezzük el a feladatainkat akkor a 5 év múlva büszkén mondhatom, hogy ugyanazon az úton halad tovább a V-Busz Kft., amin a megbízatásom kezdetén átvettem, és Veszprém, mint Európa legélhetőbb városainak egyike, egy fenntartható, környezetbarát, példaértékű közlekedési modellel rendelkezik.