Skip to main content

Nagyító alatt - Helyi hírek

Újra megteltek a polcok

2016. január 29.

Különösebb felhajtás nélkül pénteken ismét kinyitotta kapuit a plázában lévő élelmiszer üzlet.

Tízezer nő kap meghívót méhnyakszűrésre

2016. január 29.

A méhnyakrák miatt bekövetkező halálozások száma évek óta nem csökken, évente közel 400 nőt veszítünk el.

118 millió forintot költünk az orvosi ügyeletre a következő három évben

2016. január 28.

Többek között erről is döntöttek a városi közgyűlés januári ülésén csütörtökön. 

Tíz év után drágul a parkolás Veszprémben

2016. január 27.

Az indoklás szerint csökkent a parkolóhelyek száma, a karbantartás költsége pedig a háromszorosára emelkedett.

Holland-magyar katonai együttműködés dübörögteti meg az ablakunkat

2016. január 27.

Február 21-ig tart a „Várpalota Challenge 2016” elnevezésű hadgyakorlat. 

Önkénteseket vár a kórház

2016. január 26.

Egészségügyi végzettség nem szükséges.

Nyílt napok a Pannon Egyetemen

2016. január 26.

Az esemény célja, hogy részletesebb tájékoztatást nyújtsanak az egyetem által kínált továbbtanulási lehetőségekről, ösztöndíjakról és a felvételi eljárásról.

Még mindig ingyenes a parkolás a belvárosban

2016. január 25.

A parkolóautomaták cseréjével nem végzett a szolgáltató, így a hét elején sem kell fizetni a közterületi parkolásért Veszprémben. 

10 millió forintra pályázhatnak a társasházak

2016. január 23.

Energetikai felújításra használható fel az összeg.

Ablak a finnugor kulturális világra

2016. január 23.

Egy éven keresztül viseli Veszprém a Finnugor Népek Kulturális Fővárosa címet.

A fehérhere (Trifolium repens) az egyik legsokoldalúbb pillangós növény, amely a fenntartható gazdálkodás egyik csendes, de rendkívül hatékony szereplője. Első ránézésre nem tűnik kiemelkedőnek: alacsony növekedésű, visszafogott megjelenésű növény, mégis komoly agronómiai értéket képvisel. A gazdálkodók egyre gyakrabban fedezik fel újra, hiszen egyszerre képes javítani a talaj állapotát, biztosítani a takarmányellátást és csökkenteni a külső input anyagok szükségességét.