Nagyító alatt - Helyi hírek
Adókerülő ügyvédet fogott a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatvagyonának elemzése leplezte le egy ügyvéd adókerülő tevékenységét. Az adatbázisok összevetése után kiderült, hogy munkája után rendszeresen nem adott számlát. Ez sokba került neki: elvesztette az áfamentességét és 1,5 millió forint bírságot is be kellett fizetnie.
Az éghajlatváltozás jellemzőit vizsgálják a Pannon Egyetemen
A projekt egyik legfontosabb szakmai célkitűzése, hogy javuljon a feldolgozott tudományos információk rendelkezésre állása a szakpolitikailag érintett döntéshozók számára.
Vendégünk a világ
Az InterUrbán összművészeti programsorozat 25 ország 29 városának művészetét hozza el Veszprémbe és környékére, így könnyedén ízelítőt kaphatunk más kultúrákból, összesen 150 esemény alkalmával.
Európa legjobb családbarát városi desztinációja lett Veszprém
Veszprém az előkelő 7. helyezést nyerte el a European Best Destinations 2023 versenyében és első helyen szerepel Európa legjobb családbarát városi desztinációi között.
Stabil és előremutató költségvetés
A február 22-i közgyűlés alkalmával fogadják el a tervek szerint a város 2023-as költségvetését, ami addig még megjárja az egyes bizottságokat is.
Új épületszárnnyal bővült a Hotel Historia Malomkert
Összesen 17 új, négycsillagos minősítésű szobát vehetnek birtokba a szállásra érkezők. Ezzel 28-ra növekedett a kiadható szobák száma a hotelben.
Eltitkolt árbevétel a gépalkatrészek útvesztőjében
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemzés alapján folytatott ellenőrzést egy szerszámgépek és alkatrészek értékesítésével foglalkozó egyéni vállalkozónál.
2023 a „legek” éve lesz a Pannon Egyetemen
Jelenleg az egyetem megépítése óta nem tapasztalt változások vannak az intézmény körül.
A NAV nem kér igazolást a tervezethez
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra
Milyen gumit válasszunk a Balaton környéki utakra? Helyi szempontok, józan válaszok
PartnerPont • támogatott tartalom
A gumiválasztásról szóló tanácsok többsége országos átlagra készül — pedig az, hogy milyen abroncs a jó választás, erősen helyfüggő. A veszprémi és Balaton-parti autósok sajátos terepen közlekednek: tóparti mikroklíma, síkvidéki főutak, pár kilométerre pedig a Bakony emelkedői. Összeszedtük, mit érdemes helyi szemmel mérlegelni — évszaktól függetlenül.