Skip to main content

43,35 százalékos részvétel

| MTI | Horizont - országos hírek

A kvótareferendumon 43,35 százalékos részvétel mellett az érvényesen voksolók 98,32 százaléka szavazott nemmel.

 Az NVI 99,98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint 3 307 109-en (az összes választópolgár 40,03 százaléka) érvényesen szavazott, 223 193-an érvénytelenül.

Az érvényes szavazatok közül az igenek száma 55 584 (1,68 százalék), a nemek száma 3 251 525 (98,32 százalék) volt.

A legaktívabb megye Vas volt, ahol a választópolgárok 49,35 százaléka voksolt. A legkevésbé aktív Budapest volt, ahol 34,74 százalék szavazott, majd Baranya megye, ahol a jogosultak 38,37 százaléka járult az urnák elé.

A végleges eredményre még napokig várni kell, mert azt csak a külképviseleteken, illetve az összes levélben leadott szavazat megszámlálása után állapítják meg.

Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" 

A szavazatok 99,98 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása a következő:
 
Országos adatok
    Összes leadott szavazat: 3 581 263
    Érvényes szavazatok száma 3 307 109, ez az összes választópolgár számának 40,03 százaléka
    - az igen szavazatok száma 55 584 (vagyis 1,68 százalék)
    - a nem szavazatok száma 3 251 525 (vagyis 98,32 százalék)
    Érvénytelen szavazatok száma 223 193
 
Veszprém megye
    Összes leadott szavazat: 138 153
    Érvényes szavazatok száma 130 630, ez az összes választópolgár számának 44,97 százaléka
    - az igen szavazatok száma 1969 (vagyis 1,51 százalék)
    - a nem szavazatok száma 128 661 (vagyis 98,49 százalék)
    Érvénytelen szavazatok száma 7411    
    
269 olyan település volt a vasárnapi népszavazáson, ahol az érvényes voksokból száz százalék volt a "nem" szavazatok aránya. Ebből ötvenöt településen érvénytelen szavazat sem született.