A közelmúltban jelent meg Magyari Enikő egyetemi tanár, a Földrajz- és Földtani Intézet igazgatójának és munkatársainak átfogó kutatási eredménye a Balaton múltjával kapcsolatban. Ez rámutatott, hogy a Balaton nemcsak Magyarország legnagyobb tava, hanem egyfajta természetes archívum is. A tó fenekén évezredek óta rétegről rétegre rakódik le az üledék, amelyben megőrződnek a környezet változásainak kémiai és ásványtani nyomai. Magyar és nemzetközi kutatók most ezeket a jeleket olvasták ki egy, a Szemesi-medencében fúrt üledékmagból. Az eredmény szerint a tó vízháztartása a holocén során legalább két alkalommal hosszabb, erőteljes pályát futott be a kiszáradás felé.

A két kritikus időszak nagyjából 8050–7350, illetve 5450–4500 évvel ezelőtt következett be. A kutatók ilyenkor magas magnézium/kalcium arányt, valamint a szén- és oxigénizotópok egyidejű emelkedését találták. Ezek együtt arra utalnak, hogy kevesebb víz érkezett a tóba, miközben az erőteljesebb párolgás tovább apasztotta a vízkészletet. A Balaton vízszintje ennek megfelelően jelentősen visszaesett.

A történet különösen érdekes része az első száraz periódus. Ez közvetlenül a mintegy 8200 évvel ezelőtti, úgynevezett 8,2 ka-esemény (egy hirtelen bekövetkező éghajlati lehűlés) után kezdődött, és a kutatók szerint az észak-atlanti térség változásai is szerepet játszhattak benne. A tanulmány értelmezése szerint az Atlanti-óceán nagy vízkörzésének, az AMOC-nak az újraerősödéséhez kapcsolódó nyári felmelegedés következhetett be, amely Közép-Európában tartósabb nyári szárazságot eredményezhetett. A Balaton üledéke tehát egy több ezer kilométerrel távolabbi éghajlati rendszer hatására is érzékenyen reagált.

A második száraz időszak már más körülmények között alakult ki. A kb. 5500 évvel ezelőtti időszakban a kutatók nem egyszerűen egy folyamatos kiszáradást látnak, hanem váltakozó szárazabb és nedvesebb periódusokat. Ez az európai középső holocén éghajlati bizonytalanságának szélesebb mintázatába illeszkedik. A szárazabb szakaszt végül egy különösen mély tóállás követte, 4500 és 1900 évvel ezelőtt a Balaton vízszintje a rekonstrukció szerint jelentősen magasabb lehetett.

A kutatás egyik legizgalmasabb bizonyítéka azonban nem a vízszint, hanem a tó fenekén található ásvány. A nanoszkopikus vizsgálatok Magnézium-gazdag kalcitot és úgynevezett protodolomitot azonosítottak. Ezek kialakulását a tartós párolgás kedvezően befolyásolja. Ahogy a víz fogy, a benne oldott magnézium koncentrációja nő, ami különleges karbonátásványok képződéséhez vezethet. A mikroszkopikus kristályszerkezet így gyakorlatilag „lenyomatot” őriz az egykori szárazságról.

A kutatók szerint mindez a jelen számára sem pusztán történeti érdekesség. A Balaton mai vízháztartásában is megfigyelhetők olyan folyamatok (csökkenő befolyás, szárazabb időszakok és negatívabb természetes vízmérleg), amelyek bizonyos szempontból emlékeztetnek a múltbeli párolgási fázisokra. Ha a felmelegedés folytatódik, a tó olyan hidrokémiai állapotok felé mozdulhat, amelyekhez hasonlókat a kutatók most több ezer éves üledékekben azonosítottak.