Az élethez szükséges boltok nyitva lesznek
A bölcsődéket egyelőre megpróbálják nyitva tartani, a virágosok pedig a nőnapra tekintettel március 8-án még nyitva lehetnek.
Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: "Az biztos, hogy a mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe, most már a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk". A korlátozásokkal kapcsolatban bejelentette: a bölcsődéket egyelőre megpróbálják nyitva tartani, a virágosok pedig a nőnapra tekintettel március 8-án még nyitva lehetnek.
Orbán Viktor a szigorításokról szólva kijelentette: nem volt más választásuk, mert a járványügyi szakemberek azt mondták, "tragédia lesz", ha nem lépnek. Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvét környékén nyithassunk - fogalmazott, jelezve, hogy március 15-ig várják a véleményeket a nyitásról szóló konzultációhoz, és az ezt követő héten megtervezik, hogy húsvétkor milyen fokozatos lépésekkel tudnak nyitni. Megerősítette: az óvodák és az általános iskolák bezárnak, ugyanakkor a bölcsődéknél a fertőzések egyelőre olyan alacsony számot mutatnak, hogy azokat megpróbálják nyitva tartani.
Közölte: az élethez szükséges szolgáltatások, így az élelmiszerboltok és a tavaszi kerti munkához szükséges eszközöket áruló boltok nyitva lesznek, de minden másnak, így az éttermeknek, kaszinóknak, szállodáknak, műszaki- és szórakoztatócikkeket árusító boltoknak mind be kell zárniuk.
Közölte azt is: a nőnapra tekintettel március 8-án, hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.

Megerősítette: a már létező, a turizmushoz kapcsolódó ágazatokra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményt kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeket érint ez a korlátozás. Bejelentette: nemcsak a zárással érintett két hétre, hanem az egész márciusi hónapra elengedik az önkormányzati és állami tulajdonban lévő üzlethelyiséget bérlők bérleti díját, illetve az érinett szektorok a teljes hónapra megkapják majd a bértámogatást és az adókedvezményeket is.
A kormányfő hangsúlyozta: a járvány második hulláma erősebb volt, mint az első, a harmadik hullám pedig erősebb lesz, mint a második volt.
Ismertette: a pénteki adatok szerint 6369 új fertőzött volt, meghalt 143 ember, lélegeztetőgépen 677 ember van, az elhalálozottak átlagéletkora 75,5 év, azaz továbbra is az idősek vannak veszélyben. Közölte azt is: jelenleg 6867-en vannak kórházban, azonban ez a szám 15 ezerre vagy akár még 20 ezerre is felmehet.
A miniszterelnök szerint jól haladnak az oltási tervvel, eddig 862 953 főt oltottak be, péntek hajnalig 2 813 668-an regisztráltak az oltásra. A kormányfő szerint április első hetére 2 millió 400 ezernyi beoltást érnek el, május elejére 4 millió 700 ezret, július elejére pedig már 8 millió fölé tudnak kerülni.