Skip to main content

Nagy az esélye az árréscsökkentés fenntartásának

| MTI | Horizont - országos hírek

Nagy esélye van annak, hogy az árréscsökkentési intézkedést nem vezetik ki május 31. után, és várhatóan a háztartási cikkekre is kiterjesztik majd - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Nagy Márton kifejtette: az intézkedés akkor vezethető ki kockázatmentesen, ha tartósan 5 százalék alá esik az élelmiszerinfláció. Ha a kormány a meghosszabbítása mellett dönt, akkor az várhatóan a nyár végéig tart majd - közölte.

Az élelmiszerek esetében felmerült még 10 termékkör, amelyek bevonását vizsgálják az érintett körbe, de egyelőre megvárják, hogy alakul májusban és júniusban az infláció - tette hozzá.

A miniszter elmondta: a jövő héten tárgyal a kormány az árréscsökkentés kiterjesztéséről a háztartási cikkekre, piperecikkekre, gyermekápolási termékekre. Ebben a körben 25-30 termékkategóriát vizsgálnak, ami több ezer különböző tételt jelenthet.

Az intézkedésről Nagy Márton úgy fogalmazott: felmerült, hogy van-e jogosultsága egy másik formában történő, akár végleges fenntartásának is, és hozzátette, hogy sok országban vezettek be tartósan hasonló döntéseket.


Címlapkép:  Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Demján Sándor Programról tartott sajtótájékoztatón a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2025. április 28-án. MTI/Purger Tamás