Skip to main content

Horizont - országos hírek

Már több száz jelölt van az év védőnője díjra

2017. március 28.

Öt kategóriában hirdették meg.

Duplájára nőtt a diabéteszesek aránya

2017. március 28.

Tizenkét év alatt megduplázódott Magyarországon a cukorbetegek aránya.

Újra meghirdeti ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt.

2017. március 28.

A tizennégy nyertes havi 70 ezer forintot kap a 2017/18-as tanévben.

Már vasárnap is csökkent a fogyasztás

2017. március 27.

A tavaszi óraátállítás után már vasárnap csökkent a villamosenergia-fogyasztás a szombatihoz képest.

Indul a nemzeti konzultáció

2017. március 26.

A kérdőívek a jövő hét második felétől érkeznek a postaládákba.

A medvehagyma gyűjtésének szabályaira figyelmeztetnek

2017. március 25.

A medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött, és élelmiszernek minősülnek.

Jelentősen nő a bankkártya-elfogadóhelyek száma

2017. március 25.

Mindez a kormány modern elektronikus fizetési módok elterjedését célzó programjának segítségével jön létre - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.

Fittek a fiatalok megyénkben

2017. március 24.

A legnagyobb gondok az állóképességnél mutatkoznak.

Továbbra is erős a pollenterhelés

2017. március 24.

A ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja helyenként elérheti a nagyon magas szintet is.

Idén is folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek

2017. március 21.

A 2016-os rekordmeleg után folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 2017-ben.

A fehérhere (Trifolium repens) az egyik legsokoldalúbb pillangós növény, amely a fenntartható gazdálkodás egyik csendes, de rendkívül hatékony szereplője. Első ránézésre nem tűnik kiemelkedőnek: alacsony növekedésű, visszafogott megjelenésű növény, mégis komoly agronómiai értéket képvisel. A gazdálkodók egyre gyakrabban fedezik fel újra, hiszen egyszerre képes javítani a talaj állapotát, biztosítani a takarmányellátást és csökkenteni a külső input anyagok szükségességét.