Horizont - országos hírek
A váll és a csípő fájdalma "az evolúció hibája"
A váll és a csípő gyakori fájdalma "az evolúció hibája" az Oxfordi Egyetem tudósai szerint - írta a BBC News.
Szilveszteri határidőkre figyelmeztik a vállalkozókat
December 31-ig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), illetve az alanyi mentesség az áfában.
A pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire hívták fel a figyelmet
Az év utolsó napján átlagosan 40-50 olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet valamilyen pirotechnikai eszköz okozott.
Eddig több mint 34 ezer család vette igénybe a csokot
Ez 81,5 milliárd forintos támogatást jelent.
Hatan haltak meg közúti balesetben a karácsonyi hosszú hétvégén
A négy nap alatt több mint 30 embert állítottak elő ittas vezetés miatt.
Elhunyt George Michael
Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte halál.
Karácsonyt túszul ejtette az anyagiasság, ami sokakat elvakít
Nem engedi látni az éhezők, a migránsok és a háborúk elől menekülők szükségeit – mondta Ferenc pápa szenteste tartott éjféli miséjén.
Az Erzsébet-utalványok 90 százalékát már kézbesítették
A nyugdíjasok 90 százaléka megkapja a tízezer forint értékű Erzsébet-utalványokat a mai napig - mondta a Magyar Posta szóvivője.
Virsliket és bejgliket vizsgált a hatóság
A 19-féle mintavételezett virsli közül 5-féle termék esetében merült fel kifogás. A vizsgált 8-féle bejgli esetében valamennyi megfelelt az élelmiszerkönyvben meghatározott jellemzőknek.
Fehérhere vetése és hasznosítása: zöldtrágya, takarmány vagy talajjavítás a cél?
PartnerPont • támogatott tartalom
A fehérhere (Trifolium repens) az egyik legsokoldalúbb pillangós növény, amely a fenntartható gazdálkodás egyik csendes, de rendkívül hatékony szereplője. Első ránézésre nem tűnik kiemelkedőnek: alacsony növekedésű, visszafogott megjelenésű növény, mégis komoly agronómiai értéket képvisel. A gazdálkodók egyre gyakrabban fedezik fel újra, hiszen egyszerre képes javítani a talaj állapotát, biztosítani a takarmányellátást és csökkenteni a külső input anyagok szükségességét.