Ismét leaszfaltozzák a vár felé vezető utcát
Az előkészületek február végén kezdődnek.
Az aszfaltozáshoz kapcsolódó munkálatok zajlanak 2024 február 28. és máricus 4. között az Óváros téri forgalom irányító ponttól a Szent Mihály Főszékesegyházig bezárólag, ami időszakos forgalom lassítással jár.
2024. március 4-én reggel 6 órától előre láthatóan este 22 óráig a Vár utcát lezárják a gépjármű forgalom elől az aszfaltozási munkák miatt - tájékoztatott a kivitelező.
A várnegyed teljes rekonstrukciója 2022-ben kezdődött el, az Európa Kulturális Fővárosa programévhez kapcsolódva leálltak a látványos munkálatok, most azonban ismét nagy lendülettel folytatódik a beruházás.
2025-re összesen 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter szabad terület újul meg a várban a Veszprémi Főegyházmegye államilag támogatott beruházásának köszönthetően. A projekt első üteme már befejeződött: 18 épület homlokzati, tetőszerkezeti munkái készültek el, és megnyitottak több olyan kertet is, amelyet eddig nem tekinthetett meg a nagyközönség.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra