Skip to main content

Költségvetés 2016: a fiatalok éve

| 8200 Veszprém | Nagyító alatt - Helyi hírek

74 millió forintot fordítanak útjavításokra, az intézményi felújításokra pedig 106 millió forintot szán az önkormányzat 2016-ban. Néhány adat a tervezett költségvetésből.

Stabil, párbeszéden alapuló, a jövőt megalapozó költségvetés a 2016-os Veszprémben. Ezt Ovádi Péter, a Fidesz – KDNP veszprémi frakcióvezetője jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján. - Az idei év feladata az előttünk álló fejlesztések tervezése - tette hozzá.

Elhangzott, az országos adócsökkentések mellett az idei évben 45 millió forinttal mérséklődnek a veszprémiek adóterhei, ezzel szemben ugyanazt a magas színvonalú szolgáltatást biztosítja az önkormányzat, mint az előző évben.

Nem sérülnek az önként vállalt feladataink sem, megmaradnak a megszokott támogatási rendszerek - hangoztatta, vagyis a civil szervezetek, a nyugdíjas klubok, a sportegyesületek, a kiemelt művészeti fesztiválok pénzügyi segítése megmarad, valamint a bérlet támogatás sem mérséklődik. Ehhez jön még 10 millió forint hozzájárulás a Finnugor Kulturális Főváros programsorozat lebonyolításához.

A Térségi Operatív Program 11,5 milliárd forintos uniós forrást biztosít Veszprémnek,

éppen ezért az idei év a tervezésről szól. A fontosabb projektek közül a frakcióvezető kiemelte a Pápai úti kerékpár út kiépítését, a Henger utca, valamint a Budapest-Mártírok-Brusznyai utca kereszteződésének körforgalommá tervezését, Egry úti és a Kastélykert óvoda újjáépítését, az Aprófalvi bölcsőde rekonstrukcióját. Ovádi Péter hozzátette, az új uszoda építési terveinek előkészítését is megtörténik.

Ovádi Péter

Az idei költségvetésnek bátran adhatjuk a Fiatalok éve elnevezést - emelte ki a politikus. Eddig a civil támogatás csak a fiatalok egy kisebb részét érintette, az Ifjúsági Közalapítványon keresztül 2016-ban 10 millió forinttal támogatják a fiatalok programjait, továbbá 4 millió forintot biztosítanak az Ifjúsági ház működésére, illetve több nagyszabású program és rendezvény is a tervek között szerepel.

A sajtótájékoztatón szó volt még az idei évre várható nagy felületű útjavításokról is, amire összesen 74,5 millió forint áll rendelkezésre. A Borsos József utca, a Sarkantyú utca, a Pöröly köz, a Csákány utca, a Toborzó utca, a Vár utca és a Viola utca lesznek érintettek.

Az intézményi felújításokra 106,5 millió forintot szán az önkormányzat.

A Báthory és a Deák iskolánál a homlokzati nyílászárókat cserélik, felújítják a Dózsa iskola sportpályáját, a Kossuth iskola főbejárata feletti vakolatot, ugyanitt gondoskodnak az alagsori vízelvezetésről, ahogy a Simonyi iskolában is. Felújítják a Középiskolai Kollégium vizesblokkjait, a Megyei könyvtár liftaknájában pedig a kialakult vízbetörés elhárítása szerepel a költségvetési tételek között.

A Fidesz frakcióvezetése teljes szélességében kiáll a 2016-os költségvetés mellett - zárta gondolatát Ovádi Péter.

A veszprémi önkormányzat közgyűlése a 2016. február 25-i ülésén szavaz a költségvetésről.