Közeledik a 31. VEN

Április 28-tól 6 éjszakán át, 4 helyszínen, több mint 20 előadó lép fel és 4 csapat küzd a diákrektori címért.
Hosszú visszaemlékezés előzte meg a 31. Veszprémi Egyetemi Napok beharangozó satótájékoztatóját. Abonyi János rektor, Csillag Zsolt kancellár és Tudós Gábor szervező egyaránt felemlített egy-egy felejthetetlen VEN-momentumot.
Egyetértettek abban, hogy az egyetem lelkét a VEN adja. A rektor úgy fogalmazott, a fesztiválon a felszabadultságon túl arra is kell figyelni, hogy kontroll alatt maradjon az ember. Bevallotta, ezt egyetemi évei alatt nem mindig sikerült maradéktalanul betartania.
A kancellár emélkeztetett, hogy a VEN alatt tilos magázódni. Ezt legutóbb Gelencsér András rektornak nem sikerült betartani, sörökben fizette meg az árát.
Tudós Gábor a csapatkocsma létrehozására emlékezett vissza nagy örömmel.
Azt javasolták, aki még nem volt VEN-en, feltétlenül látogasson ki az eseményre, tapasztalja meg, milyen a VEN lelke.
Csillag Zsolt kiemelte, az elmúlt időben számos olyan kezdeményezés zajlott a Pannon Egyetemen, ami azt a célt szolgálja, hogy minél szorosabb kapscolatot sikerüljön kialakítani a veszprémiekkel. Többek között lebontották az egyetem kerítését az Erzsébet-liget felől, a napokban pedig mindenki által használható V-Bike dokkolót helyeztek el a Hotel Magister mellett.
Egyelőre visszafogodtak voltak a csapatok, de érezni lehetett, hogy mindenre felkészültek a diákrektori cím megszerzéséért.
Az eseményen bemutatkoztak az idei VEN-csapatok is.
1-es csapat: SzláVEN, akik a balkánt idézik meg a VEN alatt. "Ennek a fergeteges csapatnak a tagjai azon lesznek, hogy az arcokra mosolyt, a lábakba pedig ritmust csaljanak, nem harapnak, csak ha kéritek, megismertetik veletek a virtust a déli országhatártól egészen a görög szigetekig, a szlovén kispatakoktól a török lélegző történelemig"
2-es csapat: VENnyegző. "Ez egy igazi magyar lakodalom, ahol a múlt és a jelen találkozik, a hagyomány és a trash kéz a kézben jár, és ahol a csárdás ugyanolyan erővel pörög, mint a lakodalmas rock! Busók és betyárok, közmunkások és cigányprímások, Csókkirály és Csavard fel a szőnyeget, minden, ami a magyar virtusból kimaradhatatlan!"
3-as csapat: ShaoVEN, akiket Ni-Hao vezet. "Megérkeztek Kina legendás alakjai, akik fergeteges bulikkal teli félévvel űzik el a szürke hétköznapok egyhangúságát, és hozzák el a szórakozás kulturális értékét."
4-es csapat: VENever. "Egy váratlan időáramköri hibának köszönhetően a VENever csapatával a VEN-en kötöttünk ki, és ha már itt vagyunk, garantáljuk, hogy az idővonal legütősebb buliját hozzuk el nektek! A volán mögött Venedek McFall helyezkedik el, akinek a felmenői már régebben is itt voltak Veszprémben."
A Veszprémi Egyetemi Napok alatt külföldi előadóként fellép a Brooklyn Bounce, a legjobban várt előadó pedig a Desh.