Nyílt napok a Pannon Egyetemen
Az esemény célja, hogy részletesebb tájékoztatást nyújtsanak az egyetem által kínált továbbtanulási lehetőségekről, ösztöndíjakról és a felvételi eljárásról.
A nyílt nap folyamán a szakokat bemutató standokkal várják az érdeklődőket. A duális nyílt napon a látogatók a "hagyományos" képzési formákkal is megismerkedhetnek, de a duális képzések sajátosságai, feltételei, a képzésben résztvevő partnerek nagyobb hangsúlyt kapnak. Mindemellett a kiállítók között lesznek a vállalati partnerek is, akiknél az adott vállalatról és az egyetemen végezhető képzések jellemzőiről tudhatnak meg többet.
A szülői fórummal - szombati nap lévén - lehetőséget biztosítanak a diákok mellett szüleiknek is, hogy testközelből megismerkedjenek a Pannon Egyetemmel és képzéseinkkel.
Az alábbi időpontokban várják az érdeklődőket:
- 2016. január 27. (szerda) 10:00 óra - 8200 Veszprém, Egyetem utca 10.
- 2016. január 28. (csütörtök) 10:00 óra - 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. utca 18.
- 2016. január 29. (péntek) 10:00 óra - 8360 Keszthely, Festetics utca 7.
- 2016. január 30. (szombat) 10:00 óra - DUÁLIS NYÍLT NAP ÉS SZÜLŐI FÓRUM - 8200 Veszprém, Egyetem utca 10.
- 2016. február 6. (szombat) 10:00 óra - SZÜLŐI FÓRUM - 8360 Keszthely, Festetics utca 7.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra