Skip to main content

A szolgáltató marad, a számla azonban új lesz

| 8200 Veszprém | Nagyító alatt - Helyi hírek

Április 1-től megkezdi működését a már bejegyzett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.

A társaságot az állam 500 millió forint jegyzett tőkével, 4,8 milliárd forint tőketartalékkal hozta létre, elsőként a számlázás kialakítását végzi el, felméri a vagyont, ennek alapján optimalizálható lesz országosan a fejlesztés - tudatta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közműszolgáltatásokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Hangsúlyozta, hogy az átalakítással nem emelkedik a szemétszállítás díja, sőt a szelektív hulladékgyűjtési rendszer terjedésével akár mérséklődhet is, miközben emelkedik a szolgáltatás színvonala. Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány hamarosan megtárgyalja a hulladékégetési stratégiát is.

A lakosok első körben ebből azt érzékelik, hogy máshonnan érkezik majd a számla

- közölte megkeresésünkre Horváth Zoltán, a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (VHK) ügyvezetője. A hulladékszállítási díjat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. felé kell fizetni április 1-jét követően, azonban a tényleges munkát továbbra is a VHK végzi az eddig megszokott módon. Elmondta még, az országos hulladékgazdálkodás eredményeként a műszaki tartalmak felmérését követően fejlesztésekre is számíthatunk, ami főként a szelektív hulladékgyűjtést érinti.

A hulladékgazdálkodás eddigi rendszere óvatos becslések szerint is országosan 13 milliárd forint veszteséggel működött, az új rendszerben szeretnének nonprofit jellegű gazdaságos működést kialakítani. Jelenleg a 171 közszolgáltató egyharmada veszteséges.