Az autizmussal élő emberekre hívják fel a figyelmet

A 2025-ös évben is gazdag és változatos programsorozattal készül az AutiSpektrum Egyesület az Autizmus Világnapja alkalmából, melynek célja az autizmussal élők helyzetének bemutatása, valamint a közös élmények megélése, az elfogadás és a támogatás jegyében.
A rendezvénysorozatot megelőzően az egyesületben tisztújítás történt, melynek eredményeként Nyakas Mária vette át az elnöki pozíciót, míg az eddigi elnök, alelnökként folytatja munkáját.
A nyilvános programok sorát március 28-án, pénteken interaktív előadások nyitják szakembereknek és szülőknek az AutiSpektrum Egyesületben. A délután folyamán szó lesz az állatasszisztált- és a zeneterápia autista gyermekek fejlesztésében betöltött szerepéről is.
Március 29-én, szombaton a Kabóca Bábszínházban családi nap várja az érdeklődőket. A nap folyamán a színház „Mennyei muzsika” című előadása mellett lehetőség lesz kutyás gyermekfotózásra, kézműves foglalkozásokon való részvételre, arcfestésre, valamint kiscsoportos kutyás foglalkozásokon is részt vehetnek az érdeklődők. A nap folyamán lufihajtogatás, valamint felelős kutyatartással kapcsolatos előadás is színesíti a programot, a napot pedig tombolasorsolás és Gyöngyhalász Latin Trió koncertje zárja.
Március 30-án, vasárnap futóverseny és séta kerül megrendezésre terápiás kutyákkal, melynek útvonala az AutiSpektrum Egyesülettől indul, érinti a Kabóca Bábszínházat és a Petőfi Színházig tart. A színház kertjében társasjáték asztalok, bűvészműsor és a Petőfi Színház művészeinek előadása várja az érdeklődőket.
A rendezvénysorozat április 2-án, szerdán a Kabóca Bábszínházban tartandó „Csillagbusz” bábelőadás díszbemutatójával zárul. Az egyesület által kiadott, és Innováció kategóriában „Az év gyerekkönyve” díjat elnyert „Csillagbusz” című könyvből készült bábelőadás remek szórakozást ígér minden korosztály számára.
A részletes program
📅 2025. március 28. (péntek) – Interaktív előadások szakembereknek és szülőknek
📍 Helyszín: AutiSpektrum Egyesület (Stromfeld A. u. 9/f)
🕒 15:00 Az állatasszisztált terápia szerepe az autista gyermekek fejlesztésében
🕒 17:00 A zeneterápia szerepe az autista gyermekek fejlesztésében
📅 2025. március 29. (szombat) – Családi nap
📍 Helyszín: Kabóca Bábszínház (Deák Ferenc u. 13.)
🕒 15:00 Kabóca Bábszínház előadása (Mennyei muzsika)
📍 kutyás gyermekfotózás, kézműves asztal, arcfestés, kiscsoportos kutyás foglalkozások, lufihajtogatás, előadás a felelős kutyatartásról, kinti játékok, Info-pult
🕡 17:30 Tombolasorsolás
🕕 18:00 Gyöngyhalász Latin Trió koncertje
📅 2025. március 30. (vasárnap) – Futóverseny és séta terápiás kutyákkal
📍 Útvonal: AutiSpektrum Egyesület → Kabóca Bábszínház → Petőfi Színház
🕒 14:00–15:00 – Indítás az Egyesülettől.
Színházkert:
🕠 14:30–16:00 – Társasjáték asztalok, bűvész műsor, Info-pult
🕔 16:00 – Petőfi Színház művészeinek műsora
📅 2025. április 2. (szerda) – Csillagbusz bábelőadás díszbemutató
📍 Helyszín: Kabóca Bábszínház
Bábelőadás az egyesület által kiadott Csillagbusz című könyvből, ami megjelenése után elnyerte Az év gyerekkönyve díjat Innováció kategóriában.