Mozinet filmnapok Veszprémben is
Hét filmet mutatnak be a prograsorozat részeként az Agóra Veszprémben.
Az MTI-hez elküldött közlemény szerint a filmek között szerepel többek között Pong Dzsunho dél-koreai rendező az Élősködők (Parasite) című alkotása, amely idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb elismerését, az Arany Pálma-díjat nyerte el, de a filmnapokon lesz a Valan - Az angyalok völgye című magyar film premierje is. Mint írják, Pong Dzsunho (A gazdatest, Snowpiercer - Túlélők viadala, Okja) filmje egy éjsötét vígjáték, amelynek főszereplője Ki Tek családja. A család igazi semmirekellőkből áll, akik irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek, de semmi sem úgy alakul, ahogy a családfő eltervezte.
A Pedro Almodóvar produceri közreműködésével készült Az angyal című, argentin krimit egy igaz történet inspirálta. A tizenhét éves Carlos angyali arca és göndör fürtjei mögött egy morális gátlások nélküli szörnyeteg rejtőzik, aki rettegésben tartotta az 1970-es évek Buenos Airesét.
A román új hullám egyik megkerülhetetlen alakja, Corneliu Porumboiu rendezésében készült A hegyek szigete című film. A történet szerint a gyönyörű Gilda mindent bevetve megkörnyékezi a korrupt rendőrt, hogy segítsen férje, a kétes hírű üzletember megszöktetésében. A filmnapokon az alkotás főszereplőjével, a Napszálltából is ismert Vlad Ivanovval közönségtalálkozót is tartanak.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Kontroll nélkül című német film a kilencéves Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre az ellátórendszer nincsen felkészülve.
A láthatatlanok című francia film igaz történet mesél el. Négy mindenre elszánt szociális munkás nőknek fenntartott nappali melegedőt vezet. Amikor a bürokraták ellehetetlenítik őket, saját szakállukra tovább üzemeltetik a helyet.
Marco Bellocchio olasz rendező a közelmúlt történelmének sötét évtizedeit eleveníti fel Az első áruló című olasz maffiatörténetben.
A Portré a lángoló fiatal lányról című francia filmben Héloise-ról (Adele Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki.