Hitelesítették a helyi népszavazásra vonatkozó kérdéseket
A Helyi Választási Bizottság 2015. február 11-én tartott ülésén hitelesítette a korábban öt önkormányzati képviselő által benyújtott helyi népszavazásra javasolt kérdést.
A Bizottság megállapította, hogy az „Egyetért Ön azzal, hogy a Színházkertben a zöldterület egy részének beépítésével ne épülhessen gépjárművek parkolására szolgáló létesítmény?” megfogalmazású kérdés a jogszabályoknak megfelel, tehát elrendelhető a népszavazás.
A vonatkozó törvény értelmében a határozatról a jogerőre emelkedést követően a Bizottság tájékoztatja a polgármestert, aki a soron következő közgyűlésen bejelenti a népszavazási kérdés hitelesítését. Ezt követően a képviselőtestületnek 30 napon belül (várhatóan az áprilisi közgyűlésen) kell döntenie arról, hogy elrendeli-e a népszavazást.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra