Nagyító alatt - Helyi hírek
Legyünk körültekintőek a temetőkben
A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy szeretteinkre biztonságban emlékezhessünk.
Dr. Tenk Tamás kapta a Cholnoky-emlékdíjat
Szervezi, irányítja, végzi azt a szerteágazó folyamatot, mely szükséges a babák sikeres kezeléséhez, életben maradásukhoz és felépülésükhöz.
Rengeteg Volánbusz nem közlekedik kedden sztrájk miatt
2022. október 25-én, kedden 14 és 16 óra közötti időszakban a társaság egyik szakszervezete figyelmeztető sztrájkot tart.
Épül a Állatotthon, bokrétaünnepet tartottak
Évek óta várt eseményhez érkezett el az Állatvédő Egyesület Veszprém közössége. A készülő Állatotthon épületének bokrétaünnepségét tartották meg pénteken.
Új gyártócsarnokot avattak az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyárában
A beruházással kétszeresére nő a pálcikás Magnum jégkrémek gyártókapacitása az üzemben.
Bemutatták a Csáth–Kosztolányi irodalmi hagyatékot
Ezzel egyidőben a Pannon Egyetem együttműködési megállapodást kötött az Országos Széchényi Könyvtárral.
Kihívásokkal teli évad elé néz a Kabóca Bábszínház
Mint minden városi kulturális intézmény, a megnövekedett energiaköltségek nehezen tervezhetővé tették a szakmai munkát.
A gazdasági piacon tapasztalható áram és gáz drasztikus áremelkedése Veszprémet is érinti
Városunk a legnehezebb időkben mindig bizonyította rátermettségét, és a közösségi összefogás erejét - olvasható Porga Gyula közleményében.
Hajrá, Anna!
Iparis diákért szoríthatunk a tv2 Sztárban sztár leszek! tehetségkutató műsorában hétről hétre.
150 éve a hazai vasút vérkeringésében Veszprém
A Székesfehérvár–Veszprém–Kis-Cell (Celldömölk) vasútvonalon 150 éve indult meg a vonatforgalom. Erre emlékeztek Veszprémben szombaton délelőtt.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra
Milyen gumit válasszunk a Balaton környéki utakra? Helyi szempontok, józan válaszok
PartnerPont • támogatott tartalom
A gumiválasztásról szóló tanácsok többsége országos átlagra készül — pedig az, hogy milyen abroncs a jó választás, erősen helyfüggő. A veszprémi és Balaton-parti autósok sajátos terepen közlekednek: tóparti mikroklíma, síkvidéki főutak, pár kilométerre pedig a Bakony emelkedői. Összeszedtük, mit érdemes helyi szemmel mérlegelni — évszaktól függetlenül.