Nagyító alatt - Helyi hírek
Véradás a Veszprémi Petőfi Színházban
Hagyományainkhoz híven a Magyar Vöröskereszttel együttműködve ismét Véradási napot szervez a színház december 8-án.
Aase-díjat vehet át a Veszprémi Petőfi Színház színművésze
A Veszprémi Petőfi Színház vezetésének felterjesztése alapján vezető színművészük, Módri Györgyi idén Aase-díjat kapott.
Történelmi léptékű fejlesztés zajlik a veszprémi várnegyedben
A veszprémi várnegyed beruházás keretében 18 épület, 35 ezer négyzetméter épített és mintegy 10 ezer négyzetméter szabad terület újul meg.
Hatalmas blues fesztivált rendeznek Veszprémben
Négy Grammy-díjas blues előadóval, közel 40 fellépő több mint 50 koncertjével, kiállításokkal, workshopokkal és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket 2023. április 13. és 16. között a műfaj eddigi legnagyobb magyarországi eseménye, a Veszprém Blues Fesztivál.
Év végi pályázatdömping az Európa Kulturális Fővárosa programban
2022 negyedik negyedévében még nyitott pályázatokra összesen valamivel több mint 1 milliárd forintnyi keretösszeg áll rendelkezésre.
A koraszülöttek világnapjára emlékeztek a kórházban
Az életigenlés, küzdés, kitartás, siker és elfogadás ünnepe november 17-e.
Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem az Eötvös Károly Megyei Könyvtárral
Az egyetem küldetése, hogy a fenntarthatósághoz kötődő, több tudományterületet felölelő, nemzetközileg jegyzett képzési és kutatás-fejlesztési tevékenységei által aktív részese legyen az élhető jövő formálásának.
Idén már nem nyit ki a tanuszoda
Az éves karbantartása során feltárt, nem várt műszaki problémák miatt idén már nem nyitja ki kapuit a Városi Tanuszoda a Március 15. úti Sportcsarnokban.
Így javul a közlekedés Veszprémben
Lakossági fórum keretében ismertették a város közlekedésfejlesztési elképzeléseit, a Fenntartható Városi Mobilitási Terv felülvizsgálatának menetét.
Bosszúhadjárat, szerelmi para és emberrablás - Díjeső a 18. Pannonfílingen
Füzes Dániel "Hogy ne győzzünk" című rövidfilmje lett az első helyezett a hétvégén Veszprémben rendezett 18. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón, ahol összesen nyolc díjat osztottak ki.
-
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY - ÉPÜLETHOMLOKZATOK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA
-
Otthon Veszprémben – lakhatási támogatás fiataloknak
-
Felhívás Szabad Sajtó Díj adományozásának javaslatára
-
Javaslatkérés „Az Év Veszprémi Rendőre”, valamint „Az Év Veszprémi Tűzoltója” díj adományozására
-
Felhívás Gizella hercegnő díjra
Milyen gumit válasszunk a Balaton környéki utakra? Helyi szempontok, józan válaszok
PartnerPont • támogatott tartalom
A gumiválasztásról szóló tanácsok többsége országos átlagra készül — pedig az, hogy milyen abroncs a jó választás, erősen helyfüggő. A veszprémi és Balaton-parti autósok sajátos terepen közlekednek: tóparti mikroklíma, síkvidéki főutak, pár kilométerre pedig a Bakony emelkedői. Összeszedtük, mit érdemes helyi szemmel mérlegelni — évszaktól függetlenül.