A vártnál kedvezőtlenebbül alakult az infláció
A vártnál kedvezőtlenebbül alakult az infláció júniusban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik a jegybanki kamatemelés folytatására számítanak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése szerint júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,6 százalékkal nőttek.
Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a vártnál kedvezőtlenebb inflációs adat miatt szinte biztosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júliusban újabb szigorításra kényszerül, a kérdés a szakértő szerint csak az, hogy elég lesz-e a 15 bázispontos emelés, vagy ennél határozottabb lépésre lesz szükség. Az elemző kommentárja szerint júniusban az előző hónapokhoz képest tovább nőtt az infláció, ebben jelentős szerepe volt a dohányáruk áremelkedésének, amelyet a jövedéki adó emelése okozott, illetve az üzemanyagárak emelkedésének, amit a növekvő olajár eredményezett.
A korlátozást elszenvedett ágazatok közül havi alapon jelentős áremelkedés történt a belföldi üdülés esetében, itt a korábban elszenvedett bevételkiesés kompenzálása jelenhet meg, de hozzájárulhat az is, hogy a válság idején elbocsátott munkaerő helyett csak drágábban találnak újat. Az inflációt szintén felfelé hajtotta az ingyenes parkolás megszűnése - jelezte.
A legfrissebb adat alapján az infláció a Századvég által korábban vártnál magasabban, 4 százalék felett alakulhat az év egészét tekintve - közölte Regős Gábor.
Virovácz Péter, az ING Bank szenior elemzője közölte, hogy a júniusi inflációs adat jelentősen felülmúlta az MNB várakozását is, könnyen lehet, hogy ez a nagyobb léptékű kamatemelés felé mozdítja a jegybanki döntéshozókat a júliusi ülésen. Úgy véli, megnőtt annak a valószínűsége, hogy júliusban ismét 30 bázisponttal, 1,2 százalékra emeljék az alapkamat és az egyhetes betéti kamat mértékét. Az elemző kommentárjában kifejtette: az élelmiszerek inflációja 3,2 százalékra gyorsult, ebben az éttermi étkezés több mint 6 százalékos éves bázisú drágulásának is jelentős szerepe van. Szintén az újranyitáshoz köthető, hogy a szolgáltatások inflációja rendkívüli mértékben megugrott. Ez igazolja az ING várakozását, hogy az újranyitás valós árhatásait a májusi infláció még alig tükrözte, a júniusi adatban már tetten érhető ez a hatás - mutatott rá. A járműüzemanyagok inflációs hatása az emelkedő bázis miatt némileg mérséklődött, ugyanakkor a tartós fogyasztási cikkek esetében továbbra is gyorsul az infláció, ezen belül is elsősorban a tartós háztartási cikkek drágulása volt a meghatározó - tette hozzá.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a következő hónapokban bázishatások miatt némileg csökkenhet az infláció, de így is 5 százalék közelében maradhat, a Takarékbank ezért az idei inflációs várakozását érdemben, 4,6 százalékra emelte a tavalyi 3,3 százalék után, míg jövőre a számos bázishatás miatt 3,2 százalékra mérséklődhet az infláció.