Hogyan alakulhat a második félév az e-kereskedelemben?
Lendületben a hazai e-kereskedelem. A koronavírus-járvány miatt megváltozott vásárlói szokások jelentős lökést adtak az online piac számára, nem mellesleg a piacvezető szereplők felpörgetett szolgáltatásfejlesztése is a szektor malmára hajtja a vizet. Hol tart ma a magyar e-piac és milyen eredményekre számíthat az év második felében?
A GKI Digital nemrégiben publikálta az Árukeresővel közösen készített jelentését a 2021-es esztendő első hat hónapjáról; 2021 első félévében 30%-os bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac, melyen belül az első negyedév forgalma 43,7%-kal múlta felül a 2020-as első negyedév forgalmát – áll a jelentésben. De mit jelent ez valójában, milyen következtetéseket vonhatnak le az e-kereskedők az előttünk álló hónapokra vonatkozóan?
A megkérdezett marketingszakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy az összesített eredmény különböző mutatók függvénye; az e-kereskedelemben az aktív vásárlói bázis, a megrendelési gyakoriság és az átlagos megrendelési érték változása képezi a bevétel növekedését. Érdekes látni, hogy a vásárlói bázis évek óta csak minimális mértékben képes nőni, nem volt ez másként a tavalyi évben sem. A jelenség a növekedési plafonnal magyarázható, hiszen egyre kisebb azok tábora, akik még nem rendeltek online, de megszólíthatók.
A pandémia időszakában a növekedést a vásárlási gyakoriság és az átlagos megrendelési érték növekedése szolgáltatta, vagyis egyre többször rendeltünk egyre nagyobb értékben. A marketingszakértő szerint ennél a mondatnál az e-kereskedőknek fel kell kapniuk a fejüket, hiszen a kosárérték növekedése a korábbi években és idén sem jellemző. Vagyis a tavalyi évet leszámítva erre a mutatóra nem számíthatnak; sokkal inkább a vásárlási gyakoriság az, ami pörgetni képes az eladásokat.
A szakembergárdával és ügynökségi háttérrel dolgozó piacvezető szereplők természetesen tudatában vannak ennek, és mindent meg is tesznek azért, hogy a vásárlókat megtartsák. A márkaismertséget célzó kampányok mellett hűségprogramokkal és saját csomagautomata hálózattal is találkozunk, ha az eszközkészletüket figyeljük. Ezek mindegyike elsősorban a vásárlók megtartását célozza.
A kereskedőket most elsősorban az foglalkoztatja, milyen érdeklődésre számíthatnak az év második felében. A marketingszakértő szerint az online vásárlás legnagyobb eseményének számító fekete péntek egyre inkább a piacvezetők játéktere, hiszen ők képesek kiszolgálni a megemelkedett rendelésállományt, és ők képesek jelentős leárazásokat biztosítani a beszállítói és gyártói együttműködéseknek köszönhetően.
Az utolsó negyedév forgalmát jelentősen befolyásolhatja a koronavírus-járvány alakulása, illetve a helyzetre vonatkozó kormányzati és lakossági reakció. Éppen ezért a bővülés mértéke nehezen becsülhető meg, de a legtöbb piaci szakértő és kereskedő a tavalyi bevételeknél kismértékben nagyobb forgalmat vár.
Összességében kimondható, hogy a hazai környezet rendkívül kedvező a piacon már jelen lévő e-kereskedők számára; a közép-kelet-európai régió rendelkezik a legnagyobb növekedési potenciállal a kontinensen, emellett a lakosság magas aránya rendelkezik online hozzáféréssel. A nyugat-európai tendenciákat alapul véve feltételezhetjük, hogy az online piac részesedése a következő években jelentősen nőhet a teljes kiskereskedelmi forgalmon belül.